BOKOR JUDIT
Pszichológus, Pszichoterapeuta, Klinikai Szakpszichológus

Üdvözlöm!
Bokor Judit Pszichológus, Pszichoterapeuta, Klinikai Szakpszichológus vagyok.
Az ELTE Pszichológia szakán végeztem nappali tagozaton, majd Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt Szakpszichológus diplomát szereztem, és a HIPNOTERAPEUTA címet is megkaptam. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület hazai és nemzetközi egyesületének is tagja vagyok. A Semmelweis Egyetemen letettem a PSZICHOTERAPEUTA szakvizsgát is.
Rendszeresen publikálok, konferenciákon, továbbképzéseken veszek rész, mert fontosnak tartom, hogy kövessem a szakma fejlődését.
Felnőttek pszichoterápiáját vállalom, több mint 25 éve aktívan működő magánpraxisomban online és offline formában is.
Pszichoanalitikusként Önismereti terápiát adhatok képzésben lévő kollégáknak.
Mindig a mélylélektan érdekelt igazán, mert azt vallom, hogy a legtöbb szenvedést okozó tünet mögött a tudattalan belső konfliktusai rejtőznek.
Ezért tanultam Hipnoterápiát, majd Pszichoanalízist is.
Mindkét módszerre jellemző, hogy nem csak a tünettel, hanem a mögöttük rejtőző lelki tartalmakkal is foglalkozunk a pszichoterápia során.
A lelki történések alaposabb megértéséhez azonban nem elég egy-két beszélgetés, a tünetek enyhüléséhez sem néhány hasznos tanács, és az önsegítő könyvek sem biztos, hogy rólunk szólnak.
Minden ember nemcsak egyéni múlttal, élettörténettel de egyéni személyiség-szerkezettel is rendelkezik, amelynek feltárása, megismerése során – amely nem pár alkalom- stabil önismeretre tehetünk szert.
A megfelelő önismeret olyan belső erőforrásokat képes mozgósítani, amelyek aztán növelik az én-erőt, a saját problémamegoldó készséget, és a valódi önbizalmat.
A cél az, hogy hosszú távon ne legyen szüksége segítségre, bízzon önmagában, és teljesebb, boldogabb életet éljen.
Ebben tudok – hitem és szakmai tudásom szerint – segíteni.
Forduljon hozzám bizalommal!

Működési nyilvántartási szám: M/588
Magyar Orvosi Kamara nyilv.szám: 500044
ÁNTSZ Működési engedély szám: 107465